Poloska Ellen Növény: Sipos Gazda Tanácsai, Receptje A Poloska Kártevők Ellen - Sipos Gazda

Amíg a poloskák elleni védekezés ideje a mezőgazdaságban tavasztól őszig tart, házaink és lakásaink védelmét ősztől tavaszig kell biztosítanunk, ugyanis a büdösbogarak igyekeznek meleg és száraz helyekre húzódni a téli időszakban. És ilyenkor nincs melegebb és szárazabb hely a házaknál, ahol ráadásul még élelmet is lehet találni, ugyebár. Ha nem figyelünk, és a lapos, pajzsszerű ízeltlábúak bejutnak az otthonunkba, azzal egy hosszú és keserves háborúban találhatjuk magunkat, ezért a legjobb – és ebben minden szakember egyetért –, ha már eleve esélyt sem adunk a rovaroknak a bejutásra. A PestWorld gyűjtése szerint az első és legfontosabb tennivalók az esetleges bejutási pontok felderítése és elzárása. Ezek lehetnek repedések a falon, hiányzó szigetelés a nyílászáróknál vagy épp kilyukadt, régi szúnyogháló az ablakokon. Minél hamarabb kijavítjuk ezeket, annál kisebb az esélye, hogy a poloskák nálunk fognak összegyűlni. További fontos tanács a külső világítás lekapcsolása, valamint a sötétítőfüggönyök összehúzása és a redőnyök leeresztése sötétedés után, hiszen sok más rovarhoz hasonlóan a poloskákat is vonzza a fény.

  1. Sosem volt még ennyire könnyû a poloskák elleni védekezés: ez a trükk mûködik | Agrárium, mezőgazdaság és élelmiszeripar
  2. Mutatjuk a 3 növényt, ami tényleg hatásos a poloskák elleni védekezésben
  3. Webáruház

Sosem volt még ennyire könnyû a poloskák elleni védekezés: ez a trükk mûködik | Agrárium, mezőgazdaság és élelmiszeripar

A zöld vándorpoloska ( Nezara viridula) és az ázsiai márványpoloska ( Halymorpha halys) talán a két legelterjedtebb faj. Előbbi növényi nedvekkel táplálkozó, kártevő rovar, amely kifejlett "korában" 1 cm hosszúságú. A teste világoszöld, pajzsot formál. Az utóbbi pedig növényekkel táplálkozó kártevő, amely 1, 7 cm hosszúra, és nagyjából ugyanilyen szélességűre nő meg. Barnás, márványhoz hasonló mintázatú. Szúró-szívó szájszervüket átszúrják a növények szövetein, befecskendezik a nyálukat, amely hatására elindul a rothadás. A növények így megpuhulnak, a poloskák pedig ki tudják szívni belőlük a tápanyagokat, nedveket. Az imágók és a lárvák is képesek már károsítani a növényeket. Nyálukban olyan enzimek képzednek, amelyek hatására a levelek és a hajtások csak károsodhatnak, de a bimbók, virágok és magkezdemények el is halnak. Ráadásul kórokozók juthatnak be a növénybe a szúrásnál, amelyek emberi fogyasztásra alkalmatlanná teszik, de nem csak ezért válik számunkra élvezhetetlenné, hanem mert a bűzmirigyeivel, emésztőnedvével és ürülékével is beszennyezi a zöldség-gyümölcsöt.

Komoly rázásra nincs szükség: a poloskáknak ugyanis szokásuk, hogy ha megrezzen a növény, azonnal lefelé dobják magukat.

Mutatjuk a 3 növényt, ami tényleg hatásos a poloskák elleni védekezésben

Elpusztításuk.. Ugye te sem szeretnél belsőségeiket mutogató poloskatetemeket gyűjteni az erkélyeden? Mi biztosan nem, ezért nem is végezzük ki őket. Ráadásul egyes példányaik erős bűzt árasztanak magukból, ha halál közeli élményben van részük. Így tehát meggyilkolásuk sem jelenti a tökéletes megoldást. Na de akkor mégis hogyan tedd ki őket az erkélyedről? A bevált módszer! Ezzel a rövid kis videóval megmutatjuk! Ugye milyen egyszerű? 🙂 A kipöckölés a leggyorsabb és leghatékonyabb módszer, hogy eltávolítsd őket. Próbáld csak meg! Meglátod, olyan gyorsan tűnnek el, mintha ott se lettek volna soha. Hidd el, ha így szekálod őket, nem lesz kedvük a te erkélyeden megpihenni. Ez a módszer akkor is tökéletes megoldást jelenthet, ha nincs gusztusod megfogni, kézbe venni a kis rovarokat. Ráadásul így nem is bántod őket. Ahogy a levegőbe kerülnek, már nyitják is ki szárnyaikat, és repülnek el a távolba. Nálunk tömegesen jelentek meg az utóbbi hetekben, de úgy vesszük észre, hogy ennek a módszernek hála egyre kevesebben vannak.

Fontos cél, hamarabb észlelni a tarka lárva alakokat is. A káposzta poloska elsősorban káposztaféléken fejlődik, az ő meghatározása könnyebb. Megfigyeltem, hogy a vándorpoloska a káposztapoloskával ellentétben, kiemelten petézik a karalábéra, a kukoricára, paradicsomra. E területekről kikelő lárvák gazdasági károkat okoznak. Tapasztaltam, ha pete korukban észrevesszük őket, könnyen el tudjuk pusztítani. Vegyünk egy zacskót a kezünkre, és a kertben nyomjuk szét őket. Próbáltam úgy, hogy szélesebb ragasztószalagból levágtam egy darabot, és a ragasztós felét a rovarhoz nyomtam. Gyorsan össze tudtam szedni sok egyedet a kertemben. Hatékony megoldás – a komplex védekezés A növényvédelmi munkánk során alkalmazhatóak a felszívódó készítmények, e hatóanyagok bekerülnek a növény nedvkeringésébe, és eljuthatnak az összes levélig is. Táplálkozás során mikor szívogat a kártevő, akkor érintkezik a hatóanyaggal és az elpusztul. Ez nem mindig megoldás, a hosszú élelmezés- egészségügyi határidők miatt is.

Webáruház

  1. Poloska ellen növény youtube
  2. Poloska ellen növény 2020
  3. Poloska ellen növény tv
  4. Poloska ellen növény shop

Lassú mozgásúak, kicsit lomhák. Permetezzünk természetes és alternatív megoldásokkal A paprikát, paradicsomot hetente permetezzük tejes anyagú permetlével (2/3 rész permetlé-1/3 rész tej) A permetlé így készüljön: A permetlébe keverjünk paprika kivonatot (10 dkg szárított chili paprika őrlemény 1 liter vízben) és szappant vagy kenőszappant. A permetlé nem 100%-os hatékonyságú, de ritkítja a kártevőket, számukra nem lesz fogyasztható a növény, az íze miatt. Komplex megoldás lehet a védekezés alapja, több módszer együttes alkalmazásával. Tegyünk közösen érte. Együtt – Mindenkiért.